Élménytársadalom vagyunk, ráadásul technológiai, így számunkra a "bent" a természetes, tehát a "kint"- ből élményt csinálunk. Ez nem volt mindig így, néhány évtizeddel ezelőtt még az úgynevezett fejlett társadalmakban sem outdooroztak az emberek, mert például a paraszt az amúgy is egész nap kint volt és érthető módon őt jobban érdekelte az indoor, csak éppen kocsmának hívta. Az outdoorozás akkor jelent meg, amikor a technológiai élménytársadalom elérte azt a szintet, ahol a rendszert működtető humánerőforrások egy részét már képtelen volt eléggé diverzifikált indoor élménnyel ellátni. Érdekes végiggondolni hogyan alakult ez az otudoorozás az elmúlt 100-150 évben.
Rögzítsük le, hogy az outdoor az egy elit élmény. Aki reggeltől estig kapál az nem fog éjszaka sziklát mászni és a hajléktalan sem az a tipikus rafting-kliens az Isonzón. A huszadik század elejéig nem is nagyon jutott eszébe senkinek kint keresni az élményeket. Hegyre például csak azok mentek, akinek dolga volt ott, és jellemzően ez a dolog összefüggött a munkával. Mentek még furcsa kutatók, de rájuk a többség mint valamiféle kedves, de mégiscsak bolond emberekre gondolt, és a franc se akarta követni. De a tizenkilencedik század végén a polgárság unatkozni kezdett, a kocsma már nem elégítette ki, ezért megjelentek az első outdoorozók, érthető módon a polgári elit köreiből.
Hétszilvafás nemesek jönnek rá, hogy a turistáskodás az míly nagyszerű élmény. Czárán Gyula 1904-ben kalauzt ad ki a biharfüredi kirándulásokra. Egyúttal megkezdődnek az átalakítási munkálatok is a hegyeken, hiszen az nem lehet, hogy a turista hölgyek és urak ne pallókon, létrákon és egyebeken járjanak a veszélyes helyeken, valamint nehogy már ne legyen egy nyamvadt asztal, ahová a szolgák letehetik a pezsgőspoharakat a szervírozás idejére. Osztrák oldalon nekilátnak böszmenagy menedékházakat építeni, és a merészebbek egyre távolabbra, egyre magasabbra tekintenek. Ésszerű oka nem nagyon van a dolognak Edmund Hillary is csak annyit tudott vállvonogatva kinyögni, hogy azért mászták meg a Mount Everestet, mert ott volt. Épeszű embernél ez inkább arra érv, hogy kikerülje, és valószínűleg Hillary is ezt teszi, ha nem áll mögé finanszírozóként a Királyi Földrajzi Társaság. Olvastam valahol, hogy az Everest-mászó expedíció előtt az ellenőrző bizottság fintorgott a túltolt költségvetés miatt, pár tételt le szeretett volna alkudni, például a teát. Hogy azt az angol úriember már elvből saját maga fizeti. A tétel marad, mi újzélandok vagyunk, mondta Hillary.
Ez még egy viszonylag szolid és rétegigény szintjén megmaradó outdoorozás volt, kevés kiválasztott élménye volt csak közvetlen, a többiek a könyveik, előadásaik, filmjeik alapján ismerték meg a világ kapun túli részét, és sajnos szokás szerint nem állták meg, hogy ideológiákat kapcsoljanak hozzá, naná, hogy hőseposzokat, és ezek sajnos hatottak. Egyre többen kezdtek el azonosulni Riefensthal figuráival, tömegek indultak el "meghódítani" a hegyeket és mindent, ami évmilliókig békében elvolt az embertől. Lassan már az átlagember is kiléphetett a passzív élménybefogadó szerepéből, és innen már csak egy gyors lépés volt a jelen, az, amikor a "kint" már semmi mást nem jelent az úgynevezett fejlett világ számára, mint egy olyan helyet, ahová be lehet zavarni az erőforrást élményt legelni. Indusztriálisan, szépen, ahogyan a porcogó megy a kolbásztöltő gépben.
Lett egy újabb iparág, ami támasztja a többit. Miközben arra szükség, hogy az ember outdoorozzon a legcsekélyebb mértékben sincs, az ökoszisztémára kifejtett hatása igen jelentős és nem éppen pozitív.
Utak épültek oda is, ahová nem indokolt. Ha út van, akkor ott lesz (és lett is) ház is, és akkor már házak. Alacsonyabban üdülővárosok, falvak, telepek. Cortina d'Ampezzo is 1956-ig még csak a szűk elit játszótere volt, de az olimpia után már gyár lett, és ma az egyik legfrekventáltabb élménygyárak egyike, üdülővárossal, felvonóval, kocsmával a hegy tetején és eszméletlen forgalommal. A Dachsteinen már nem elég, hogy felvonó viszi az élményfogyasztót fel júliusban a gleccserre, ez már uncsi, jégbarlangot kellett fúrni, jégszobrokat faragni, hadd legyen még egy dologgal több, amit unhat a polgár.
A nagy hegyekről nem is beszélnék, ki tudja ma már eldönteni, hogy a Mont Blancon nagyobb a sorbaállás vagy az Everesten. Ma már egy átlagos bróker is a fejébe veheti, hogy a kokó-rekreációját egy nyolcezres megmászásával abszolválja. Ez ma már csak pénzkérdés, és egyre inkább az lesz, ugyanis fejlesztik az ehhez szükséges technológiákat is. Óriási pénzek mozognak itt is, rengeteg ruházatot, felszerelést, kiegészítőt, élményfokozót gyártatnak a nagy nyugati cégek Bangladeshben, ezeknek egy csomó reklámmal csinálnak hírverést és piacot, és baromi nagyokat kaszálnak ezen is, nem mellékesen piacot adva a médiának is. No meg ugye outdoorba' el kell utazni, repülni, autózni, mindegy, a lényeg hogy fogyjon a nafta.
Meg se merem becsülni, hogy ma már milyen rengetegen outdooroznak. A pásztorok rájöttek, hogy az elit erőforrás szereti azt, ha neki olyan élményeket írnak elő fogyasztásra, amelyeket a többség nem fogyaszthat, ezért a mindenféle csapatépítő tréningek és egyéb erőforrás-tuningolások előszeretettel célozzák meg az outdoort. De persze megy ám az elit és az elittudatú kispolgártudatú melós "magától" is, hiszen pár év alatt megtanulta, hogy annak a polgárnak az illúziója, akivé ő soha nem fog válni az bizony télen sízik és nyáron raftingol. Nézi a kisember a tévében Ueli Stecket, Riefensthal sem rajzolhatta volna meg jobban a figuráját, és csettint: ez igen, ez a teljesítmény, lám, mi, emberek mi mindenre képesek vagyunk, legyőzzük a hegyet is!
Közben meg valójában tönkre vágunk egy olyan mikroökoszisztémát, amit akár békén is hagyhatnánk, de ennek a tönkrevágásnak a során adunk a globális ökoszisztémának is, hiszen ma már az utazgatások egy igen jelentős része is az outdoor-tevékenységekhez kötődik. De mindez nem számít, mert elfogadjuk azt, hogy az élmény az nekünk jár, bármi áron. Ha szétbasszuk a világunkat akkor is, a fő, hogy a tőke minél diverzifikáltabban tudja megújítani a humánerőforrást, mert akkor az hatékonyabban fogja neki termelni a profitot. No és ne menjünk el amellett az apróság mellett sem, hogy ez az outdoorozás valójában a szűk kisebbség, egy felső 10-20% kiváltsága, a zöm, a többség az ahogyan eddig sem ezután sem fog a faluszéli kiserdőnél vagy a városi ligetnél messzebb outdoorozni, tehát az élményt a kevesek fogyasztják, de a költségeit mindenki fizeti.